2012. január // utóiratok2

a Várban jártam , egy kis, szűk utcájában, a Disz tér mellett, egy házat keresve, és amikor kimentem egy sarokháznál egy még szűkebb kis utcánál, egyszer csak elém tárult egy hatalmas , tágas térség... és kiszakadt belőlem előre lépegetve, hogy de szép ez, és hatalmas....

és arra gondoltam, itt még a gondolataink is tágasabbak lehetnének... de nem próbáltam ki, hideg is volt, siettem is....

de aztán visszafelé menet, a Mátyás templom tornyai leptek meg, aztán a Halászbástya ivei mögül előbukkanó pesti oldal, a kivül gyönyörű Parlamenttel... de már csak a mobilommal tudtam fotózni, (mert lemerült a fényképezőgépem akkuja), azt meg nem tudom ide feltenni... kár.

Kár, hogy a dolgainkat (meg magunkat is) nem tudjuk messziről, messzebbről nézni... pedig, hátha megszépülnén(e)k, s láthatnánk mással való összefüggésü(n)ket is jobban....

és ime a kilátás a másik oldalról, a halászbástyáról is (kedves és segitőkész bloggertársam (stali) jóvoltából (akinek átküdtem mms-ben és visszaküldte emailon):

págerdijas "néző"

2002 óta minden évben ilyentájt Páger-dij átadás

ra gyűlünk össze a Hagymaházba... idén is, várva a Páger gyűrű átadását; most épp Kútvölgyi Erzsébetnek, aki már a tegnapot is a városan töltötte, és mint láthattuk-hallhattuk a youtubeon, a fürdőt is kipróbálta - némi birálatot megfogalmazva a makaiak irányába, akik mintha elfeledkeznének a fürdő mindenkori(?) vagy legalábbis eredetileg szakrális jellegéről, túlságosan is hétköznapiasan vették birtokukba azt... igazán meglepődtem, de valójában ez volt a természetesebb, hogy a másik Makovecz épületben nem ezt a biráló hangot vitte tovább, hanem csak dicsérte a várost, a polgármestert, ja azért , jut eszembe, a lakosokkal azaz a nézőkkel szemben egy kicsit most is gúnyolódott, "kekeckedett", maga is (őket, minket) nézővé válva.... de mindezt kedvesen, közvetlenül és öniróniával is tette...

jó volt hallani, hogy megkedvelte a várost 24 óra alatt, és a jelzőket, amikkel városunkat illette: emberi , szép, tiszta, lakható... (én is igy érzem , különösen a piszkos, zaklatott Pestről haza-hazatérve...) még az őzésünket is irigyelte, ami eltér a szegeditől is, és szinte sajnálta , hogy nem itt született, hanem a 8. kerületben, ahol őzni ugyan nem , de túlélni meg lehet(ett) tanulni... (azt meg vajon

itt nem?!) a polgármestert is dicsérte, azaz azt a nagyon kedves embert , aki itt áll mellettem - mondta, aki mindent megtesz, amit meg lehet tenni egy városért. ( igy is van)... nem is láttam ennyire mosolygósan

már rég a polgármestert, de mindenki az lett a szinpadon is és a nézőtéren is... és mindenki részese a beszélgetésnek, ami igy nem csak a dijazott s Réz András között zajlott....

és Páger Antal azaz Téni bácsi is most most elevenedett meg igazán, a maga "huncutságaival" is... ami talán a nézőtér felé nem volt annyira ismert...

el is érzékenyült (60 fölött már lehet - mondta!),mikor belépett a terembe, és látta, mennyien eljöttünk a ünneplésére...s mielőtt elkezdték volna méltatni is: 1973 év óta van a pályán, hivatalosan (de már főiskolásként is) a Vigben. Júlia volt, és Szent Johanna, Shawt, Csehovot, Molnár Ferencet játszott többek közt. Sok filmben szerepelt (Bacsó, Mészáros Márta, Sándor Pál). Szenvedély, humor, tragikum, nevettetés, érzékenység, visszafogottság, tudatosság, pontosság egyformán jellemzik. Hivatáshoz és közönségéhez hű. Ő, a "ZSIKE"

Tulajdonképpen 71-ben lépett először a Vigbe. Ruttkai, Bulla, Sulyok, ekkora szinészhatalmasságok közé, a maga alig 40 kilójával.(azóta meghizott) A Szent Johannában játszott először együtt Téni bácsival, aki először csak méregette, de aztán ...amikor a Romeo és Juliára készültek, Kalocsai Miklóssal... még a villájába is meghivta őket, hogy segitse a nyugodt felkészülésüket. Eredetileg nem is akart szinésznő lenni. Hanem gyermeksebész. De nem vették fel az orvosira, és csak tanárai kérésére tett szinművészeti felvételije után oda viszont behivták. Fél évig igy se mert szinpadra menni, csak egy zenés játékba, ahol épp azt játszotta el, hogy mennyire nem érdekli ez az egész. Aztán mégis csak.... (megjöhetett a kedve) de legszebb álmaiban ma is operál, és a legrosszabbakban pedig áll a szinpad jobb oldalán, szép királynői ruhában, és nem jut eszébe semmi, egy hang sem jön ki a torkán, nem nyilik a szája A valóságban a szigorú Sulyok Máriával többször is meg kellett küzdenie, hogy elfogadja (engem ő nem vett fel!) (mint mikor én azt álmodtam gyakran, hogy becsöngettek, órára kellene mennem, és fogalmam sincs, melyik osztályba, terembe, és mit is kellene tanitanom... csakhogy az én legszebb álmaim meg a szinészetről kellett volna szóljanak...(

De ő végül is megtalálta a szinészetében is a gyógyitást, elmesélt egy esetet, hogy valakit egy dallal mentett meg, amit a rádióban énekelt épp:

(ezt megjegyezzük - kár hogy a dallamát nem jegyzetem meg), mert a zene már önmagában elég nagy megtartó erő) (ehhez képest, elég fura, hogy az egyik születésnapjra azt kérte, a szüleitől, hogy vigyék el a zongorát!)

szóval, végül is egy nagyon elégedett ember ült előttünk a szinpadon, aki a szinészetben is megtalálta a gyógyithatás lehetségét. Meggszólittatott a szinészpartner

Hegedűs Géza is, a szinészek egymásrautaltságáról szólva, illetve a segitésről, amit nem is annak nevez, hanem együttműködésnek, egy

üttlétnek, mint az akrobaták, akik biztonságérzetet tudnak adni egymásnak egyfajta együvéválásban Szép dolog egy ekkora családnak tagja lenni - ismerte el Zsike.

Aztán meg minket vont be. kiszólt, felszólt a nézőkhöz, maga is nézővé válva, (lányom irt gimista korában egy Nézők c szindarabot, ami erről a forditott helyzetről szól, amit itt és most a Zsike el is játszott, mint abékéscsabai művészeti olimpián a diákszinjászók )

"Mindenkire figyelek - mondta - mert most magukon is fény van"... (Hát igen , csak akkor lehet) Aztán szó esett arról, hogy milyen fontos a mi szeretetünk (azaz az igazi nézők szeretete), ami 90%-ban a gázsijuk. Azaz nagyon kevés a valóságos...

Réz András még emlitést tett a hangjáról... ami egy rossz könyvet is el tud adni hangoskönyvként.

a nyilt, őszinte hangot is deklarálta, hogy ami a szivén, az a száján, hogy ki is mondja amit gondolt...

mire

kiértem, már az RTLnek adott interjút kint az aulában . Páger Antal (szobra)oldalán. Vajon, mit szólna ő, itt most ezekre a nagy felhajtásokra.?

nem is tudom, járt-e ő Makón a visszatérése után...Mindenesetre ezekre az ünnepségekre már a dédunokái is el szoktak jönni...

http://www.delmagyar.hu/mako_hirek/kutvolgyi_erzsebet_viselni_fogja_a_pager-gyurut__galeriaval/2261784/

testvérek(?)

a burger kingben a mellettem levő asztalhoz ültetik le öket, két majdnem egyforma kislányt, az egyik picit elevenebb, a másik picit szebb, de mindketten aranyosak, helyesek, leültetik őket, két nő, az egyik öregebb,(nagymamaa lehet), a másik fiatalabb, (anya) elmennek ételért, ők meg itt maradnak mellettem, s eszeveszett ugrálásba kezdenek, úgyhogy oda is szólok, nem mintha zavarnának, illetve csak az zavarna, ha valamiképp kárt tennének magukban a szűk helyen való heves ugrándozásukkal,na meg aztán jó is velük beszélgetni, kedvesen válaszolnak, különösen az elevenebb , ő a "szóvivő", testvérek vagytok? -kérdem, mert több bennük a hasonlóság, mint nem... igen! vágják rá egyből, s lelkesen...s hány évesek? 5, mondja az egyik, 5 mondja a másik, mutatják is, hát ez hogy lehet, nem hiszem , hogy ikrek lennének, (esetleg kétpetéjűek)?, de miután rákérdezek, hogy melyik hónapban születtek,s kiderül, az egyik novemberben, a másik nyáron... gyanút fogok, nem lehetnek testvérek se! az egyik druszám: juli, a másik lili (mint a nagynéném), de a vezetéknevük is más-más... szóval nem testvérek. de kötik az ebet a karóhoz, hogy ők bizony azok. talán nem ismerik a szó igazi jelentését? vagy ők ismerik csak igazán....

testvérek lehetnek a szó igazi értelmében, ahogy azt Schiller az Örömódában megálmodhatta:

nem/menekülni 3 tételben

A Nemzeti Múzeum felé jártam, volt egy kis szabad időm, beugrottam hát az aktuális kiállitásra:nevezetesen WALLENBERGről ( (születése 100. évfordulója alkalmából.) SZÁMOMRA NINCS MÁS VÁLASZTÁS cimmel. Wallenberg, a fiatal svéd diplomata, aki papirjaival rengeteg zsidó embert megmenekitett a biztos elpusztulástól...

a Múzeumban a kiállitás első termében, ha ráállunk egy kijelölt helyre a padlón, virtuálisan "meglepetésben lehet részünk" - olvassuk... csakhogy a szoftver aznap elromlott (csak nem a Napból kiáradó mágneses viharok miatt?) igy csak félig részesülhettem abban, amit meglepetésszerűen nyújtott volna a technika. Nos, kaphattam volna egy shutz-passt, mi

nt annak idején a Wallenberhez fordulók. Ezzel a papirral, menlevélfélével? (a svéd követség által vésett házban húzhattam volna meg magam, illetve - ha jól tudom - kiutazhattam volna Svédországba még mielőtt elvittek volna... rosszabb helyre,... hogy eufemisztikus legyek.)

De kérdés, kér(het)tem volna-e ezt a levelet, mikor tudtam volna-e, miből, hogy "most menni kell", itt az idő...

A szállodában - nem is tudom, melyik csatornán, talán az ATV-n ? hiszen azt szoktam nézni itt, mert az én tévémről otthon önhatalmúlag lekerült.... nos egy film megy, amire egyre inkább oda kell figyelnem, szines és fekete-fehér, régi

dokumentumszerű felvételek váltakoznak, megszámozott zsidó gyerek

ekről, akik Prágából Angliába utaznak... nevelőszülökhöz, otthonhagyva a sajátjaikat, a szines képek pedig ugyanazokat mutatja felnőtten, évtizedekkel később, egy tévéműsorban, ahova meghivták az

őket kimenekitő, jóságos Nichol Winstont is... kinek valamennyien (már meglett emberek) köszönhetik az életüket. Szüleik elküldték őket, még a háború előtt, 1938-ban, hogy megmentsék őket az életnek, ők maguk valamennyien elpusztultak... ha a gyerekeiket nem küldik el, rájuk is az a sors várt volna a koncentrációs táborokban.

"én csak láttam, mi folyik, és megtettem amit lehetett.. segiteni" mondta a 700 embert megmentő , ma már 102 éves férfi... akinek véletlen folytán a felesége deritette ki a történetét, évtizedek múltán... ő természetesnek vette, akárcsak Wallenberg...

én vajon képes lettem volna-e elszakadni a gyerekemtől, gondoltam volna-e, hogy ez az elszakadás szükséges rossz a még rosszabb elkerülésére, hogy az életnek igy tudom megmenteni.... csak... (soha nem találkoztak a gyerekek édes szüleikkel)

Az Irók Boltjába megyek, 7-re, ÉS kvartett lesz irodalmi beszélgetés egy könyvről, de ahogy belépek, egy másik -nem irodalmi- könyv kerül egyből a szemem elé

Bori mukaszolgálatosok, Csapody Tamástól, akivel magam is leveleztem (megkeresett, személyes érintettségem okán) de én azt reméltem, hogy kutatásai közepette tud majd valami közelebbi információt is adni arról, hogy apám miért is nem térhetett vissza a bori haláltáborból. De sajnos nem, ő se talált nyomára, semmilyen "listán" se...

A galérián hátra ülök, oldalt, és nem tudom nem ezt a (mindenképpen súlyos) könyvet lapozni, még mindig remélve, hogy valami új részletet megtudhatok,....és nem odafigyelni arra, amiről beszélnek (Grecsó: Mellettem elférsz c. regényéről, bár e könyv is az ősök történetének, megismerésének fontosságáról szól - hallom félfüllel), de inkább kikeresem azt a fejezetet (A bori gyalogmenetről), amik a bori "erőltetett menetnek" azt az útvonalát elemzik a megismert dokumetumok alapján, ahol apám is "menetelhetett"... .hiteles tanui vallomások szerint Pancsovánál látták utoljára, valószinűsitették , hogy Cservenkánál, a tömegkivégzésnél esett áldozatul, de most látom csak a térképen, hogy Cservenka és Pancsova legalább olyan messze van , mint Pancsovától Bor... és hányszor megölhették az úton is akár, még Cservenka előtt.., milyen borzalmak is kisérték ezt az utat is! ...egy viszont biztosnak tűnik: "Bor és Cservenka között a bori munkaszolgálatosok magyar katonai felügyelet mellett tették meg az utat. "(Cservenkán a magyar keret engedve a német nyomásnak, átadta a miunkaszolgálatosokat a németeknek." "1944. október 7-én... a németek 700-1000 zsidó munkaszolgálatost öltek meg a cservenkai téglagyárban." (de "a magyar keret tudtéval és közreműködésével")

A különbség tehát csak ennyi (de csak nagy vonalakban): ha valóban Cservenkánál vesztette el életet az apám, akkor a németek -, ha előbb , akkor magyarok által...

Bor és Cservenka közt , Újvidéken még töltöttek 2 éjszakát.(ott kutattam , én is, apám után, pár éve) 12 munkaszolgálatosnak sikerült akkor, ott megszökni., ill. 10-20nak elbújnia a kórház területén (a 3000-ből), az orvosok elbújtatták őket az alagsorban, október 23-án felszabaditották őket a partizánok és a szovjet csapatok. igy megmenekültek; a városi kórház 2002. évi emléktáblája szerint "kb húsz" bori munkaszolgálatos kapott a kórházban menedéket....) Apám biztos nem volt köztük. Beszéltem az egyik (újvidéki) túlélővel: Sosberger Pállal (Csapody is hivatkozik rá) Ő emlékezni vélt apukámra, még a (Berlin)táborból. (ez volt a legkeményebb...)S hogy hétvégeken szellemi előadásokat tartott... A többi... néma csönd...

Nem tudott " segiteni" a személyes tragédiája körülményeinek felkutatásában a kutató se. Meglepődve fedeztem fel a magam nevét a könyvben az őt segitők neveinek listájában, (György Péter , Az Apám helyett irójának) neve közelében, Bubryák István,(a Rézbánya Borban c. film egyik alkotója) , Ferencz Győző (Radnóti monográfia irója) nevei között.

Bár csak a túlélők neveinek felsorolásában találkozhattam volna az apáméval! De az ő neve elő se fordul a könyvben, hiszen semmi dokumentum nem maradt róla...) (hacsak nem az én vezetéknevem...ami azonos az övével (Gonda) (de az a 60 oldalas tanulmánya "a logika értelméről".... most már tényleg dörömböl bennem, megjelentetés, érvényszerzés után...)

úgy hallom irányváltás történik az emlékezésben, fókuszba a megmeneküléseket, a menekitőket teszik...

csillagszálló és szépség

a magyar kultúra napja(i?) keretében a Csillagszálló folyóirat a szépség témáját járta körbe a lapból felolvasott művekkel és közbeni beszélgetésekkel is... végig érdekfeszítő volt... persze, hogy úgy csináltam ,hogy el tudjak menni, a Rákóczi úti Közép-európai Kulturális Intézetbe ha már lányom is a szereplők közt (mint rendszeres és most meghivott szerzője a lapnak)... de személyes érdekeltség nélkül is tetszett volna... mert ritkaság ,amikor ennyire kerek egész egy több személy részvételével zajló irodalmi esemény.

a barátságosan berendezett terem falain a lap boritói láthatók, -amikben megjelent művek felolvasására került sor - de a kiállitáson a megvalósult fölött a megvalósulat

lan grafikák is láthatók. "Fenyő D. György irodalomtörténész --- a szépség természetére vonatkozó kérdésekkel vezetgette társait addig a pontig, ahol Turi Tímea verseit fel kellett olvasni… pont úgy, ahogy azt Turi Tímea felolvasta a Csillagszálló Mosoly című számából. "

A Csillagszálló egyébként hajléktalanokat támogató lap (az elnevezés is, ami költői és metaforikus - mint egy irodalmi laphoz illő is - innen.)

Az összegzésnél -miután tisztázódott, hogy a szépség valami lélekből kiáradó de "dologi" ...)el is hangzott egy-két különös, nem szokványos példa a szépségre, amit az élet hozott a kirakaton túlról az est levezetője elé, aki szemben ült nem csak az irókkal és az előadó szinésznővel (Szalai Krisztával) hanem az üvegen túlra, a Rákóczi útra is kilátott, honnan is többek között szépnek látott egy csúnya , kövér párt, ahogy elmerülten csókolóztak, és aztán jött egy hajléktalan öregember, aki lerakta a csomagjait és nagy megnyugvással leült egy pár percre megpihenni a kirakat padkájára...

felmerült az is, hogy a szépség nem létezhet a megfigyelőtől függetlenül. dehát mi igen?

operában

Egy remek rendezésű, jól temperált zeneiségű előadást meghallgatni-megnézni (Mefistofele)elgondolkodtató és katartikus "ráadás" is az épület csodáihoz.

Mindenesetre már az előadás előtt is csodálhattuk az épület látványát.

(Én tulajdonképpen csak "beugróként", mert lányom férjének épp Londonban kellett kiküldetésben lennie, a jegy meg már megvolt az ő anyukája karácsonyi ajándékaként a fiataloknak.)

Legutóbb én a Varázsfuvolát láttam itt vagy 17 éve akkor 10 éves kislányommal, egy egész napos tévéforgatás utáni "jutalom" gyanánt.

A Cimbora műsorban a Kincskereső "küldötteként" saját verset mondott el) Persze akkor is, most meg pláne fotóztam...

Az Opera nem sokat változott, azóta se. Sőt, furcsa volt arra gondolni , hogy amikor egyetemistaként apukám énekelt a kórusban a szinpadon, akkor se volt más... mint ahogy akkor se, amikor anyukám nagynénje első hegedűs volt a zenekarban...

70-esek párbeszéde

esős-könnyes-mosolyos csodapalota nyitás

esett az eső. mire odaértem pár perc késéssel, 11 után a megnyitóra, ernyők sokasága fogadott, és nem is láttam a megnyitóeseményt, hallottam Szentpéteri Csilla zongorajátékát (makói idilljét), hallottam beszédeket, az esőről is, amik mintha könnycseppek a fürdő megálmodóját is siratták, Makovetzet, aki nem érhette meg a fürdője ("a viz temploma" avatását...) az ernyők szinte harmonizáltak is a fürdőkomplexum épületeinek kupoláival, amit már egy ideje szinte meg is szoktunk új városképi elemként, hanem amikor beléphettünk... pedig "csak" az aulába, elámultam, (minden lépésnél, mosolygó, elvarázsolt arcokba ütközve...) és muszáj volt megörökiteni lépésről lépésre szinte a változatos-változó látványt, amivel nem lehetett betelni... szavak helyett inkább mutatom, a fotókon...(de meg kell nézni, sőt ki kell próbálni...)

de jó érzés ilyenkor makóinak lenni! és amikor azt mondták, hogy Párisba az Eiffel toronyért utaznak, Rómába a Colosseum miatt... nem is tűnik túlzásnak, hogy Makóra emiatt az új fürdőkomplexumnak a megcsodálására fognak.... Sőt : ez nem csak szép, hanem milyen hasznos is: a temálvize, a (hévízivel egyenértékű) Maros gyógyiszap... node nem "reklámozok" - nem szorul rá a fürdőnk!

kifelé menet összetalálkoztam egy Makóról már rég elkerült osztálytársammal. Azt mondta még a könnyei is megeredtek...

és itt egy video az avatás mozzanatairól, amit nem láthattam az ernyőktől...

"felesleges...." (?)

a könyvet, amit megvitattak, nem olvastam... így érdemben nem tudok irni, a vitájáról sem...

http://www.litera.hu/lathatas/kritikai_beszelgetes_krusovszky_denes_a_felesleges_part_cimu_verseskonyverol

a hajam rendezetlenségével rontom a "nézőtéri" látványt (meg aláásom az egyik cikkben "fiatal"-ként megjelölt átlagéletkort)

én ez alkalommal nem tudtam csinálni az eseményről jó képet... talán az esemény előttről még,de ez lehet, hogy nem ildomos(?)...

klein mózes adományai

a Szépművészeti kiállitásának cime: El-Grecotól Rippl Rónaiig, egyből felkeltette az érdeklődésem, különösen, ami El Greco(kat) illeti... anyukám egyik kedvenc festője volt, és két festményéről is készített rajzot, amit reméltem ,- hogy -helyette is- meg tudok nézni, eredetiben... aztán ez is halasztódott, más dolgok miatt, meg lányom mondta is, hogy nem egy nagy kiállitás, tulajdonképpen egy magángyűjtemény csak... (hát attól még... -gondoltam), aztán el is felejtődött a dolog, mignem a napokban, pont a születésnapom előestjén - bár a Benczur utcánál akartam leszállni a kisföldalattiról, fentfelejtődtem, egész a következő megállóig azaz a Hősök teréig, vagyis a Múzeumig, már este volt, nem mehettem be, de jelzésnek vettem, emlékeztetőnek is,

és pár nappal később, hazautazásom előtt, már igen.... bementem a Múzeumba...

a plakáton a műgyűjtőről készitett festmény, mellette egy Greco ...bent pedig hosszú út vezetett el a grecokig (köztük az anyám által lerajzoltak eredetijéig is), viszont az érdeklődésemet teljesen lekötötte maga a műgyűjtő, mint jelenség...

(Jánoshalmi) Nemes Marcell (1866-1930)életét rögtön a kiállítás elején el lehet olvasni. elég sokáig álltam itt... s akárkik álltak meg mellettem, mindenkinek feltűnt (ami nekem csak másodszori olvasásra), hogy (Jánoshalmi) Nemes Marcell ered

eti neve: Klein Mózes. Klein Mózes, Klein Mózes hallottam egyre.... a mögöttes jelentését sejtetve, pedig nyilvánvalósággal az is ott állt, hogy jánoshalmi sokgyerekes zsidó családból származott. a Jánoshalmit nemesi előnévként kapta,( 1910-ben) ("kulturális téren tanusitott áldozatkészségéért") mint ahogy a királyi tanácsosi cimet is mecénáskodásaiért, és a Szépművészeti Múzeumnak adott műtárgyadományaiért(1908-ban) Kecskemétnek képtárat alapitott, 70 darab képpel. (Kecskemét diszpolgára lett) De a spanyol Pradonak is ajándékozott 3 képet (a spanyol Izabella rend középkeresztjét kapta) magyar falvak károsultjainak megsegitésére jótékonysági kiállítást rendezett, 1918-ban Münchenben vett házat, de továbbra is rendszeresen hazajárt. Távozása előtt a Szépművészeti Múzeumnak jándékozta a grecoi Bűnbánó Magdolnát (ami a plakáton is látható). 1925-ben a magyar államnak ajándékozta Mányoki Ádám Rákóczi Ferencét.

egy gyönyörű, faragott, biedermejer pianinót látok -az életrajzi adatokkal szemben, a papir szerint az Iparművészeti Múzeumnak ajándék, ugyanigy egy gyönyörű, faragott, 4 ajtós szekrény... Dúsgazdag családból származott volna? Nem! Apja Klein Adolf, az izr. hitközség kántora, (!) 12 gyereket szült, Marcell volt a 6. Ő évekig szén- és fakereskedéssel foglalkozott, majd bánya- és erdővállalkozó lett.

Vonzódott a művészethez, a festményekhez, festőkhöz. Ő maga is festegetett olykor. De főleg támogatta a festőket, és azért vásárolt képeket, hogy később adományként kiegészithesse velük az állami gyűjteményeket! Tanulmányozta a régi festészetet. Külföldi útjain képeket vásárolt.Tulajdonképpen self made men volt, a Japán kávéház művészasztalánál szerezte ismereteit a festészetről. Ez afféle "szabadiskolája" volt. Miközben adakozott, egyre nyomasztóbb anyagi helyzetbe került. Mindent megtett az asszimilálódása érdekében. Erején felül is. A műgyűjtés is egyféle "státuszkompenzációja" volt és "a nemzettel való azonosulás kulturális eszköze"...

utómacskajátékok

Lányom makacs ötlete volt, hogy nézzük meg az Örkény színházban az újfajta, remekhírű Macskajátékot. Először még karácsony másnapjára tervezte ezt a programot, csak akkor lemaradt. Így aztán a születésnapomon újból előkerült. S mondhatom, pont jókor. Mert láttam én ezt a darabot, nem is egyszer; a Sulyok-Bulla félét tévén, élőben,Szegeden a remek Hegedűs Ágnes Orbénnéjával, "élőben", és emlékezetes maradt a Makk féle filmfeldolgozás is...

De most, a 69. évfordulón valami egész más történt. Mert a színpadon a hozzám hasonló korú öregasszonyok, mind, rólam, nekem szóltak. (ha magukról is)(bár a 3. személyű előadásmód ezt a behelyettesíthetőséget megkönnyítette!)

Még előadás előtt megkérdeztem lányomat, (ő is ismerte már a darabot),hogy szerinte én melyik szereplőre hasonlítok leginkább. Egyből Gizát emlitette. Egyet is értettem. Viszont már a szünetben azon tanakodtunk, hogy tulajdonképpen mindhárom út zsákutca. Hogy az öregedés abba torkollik. Hogy nincs is megoldás rá. ("ellene")...De aztán, a végére mégis lett, valamiféle... Bár azt meg kell hagyni, a kulcsmondat épp Giza (illetve itt Molnár Piroska) szájából hangzott el.

Közben történt más is: kb 20 perccel a darab elkezdése után megrezgett a mobilom. Persze rögtön kinyomtam, s láttam, a szám nem "idevaló", rá is jöttem, hogy Kanadából hívhatott az unokatestvérem, ahogy Orbánnét a szinpadon Németországól Giza... Vissza is hivtam a szünetben, felköszöntött a születésnapomon (otthoni vezetékesen hiába keresett),abban maradtunk, hogy majd hivom...

A 2. részben pedig minden drámaian meglódult, felforrósodott> olyan nagy érzelmek korbácsolódtak fel bennem is, követve a szinpadi (főleg belső )történéseket, hogy csak azon kezdtem csodálkozni a hol komikus hol tragikus (néhol abszurd és groteszk vagy épp megrázó) jeleneteket átélve, hogy hogyhogy nem nevetek és/ vagy "sírok",... (az igazán jó darabok fokmérője nálam ez lett, hogy egyszerre sirok és nevetek rajtuk)

Azán egyszer csak, egész váratlanul megindult két kövér könnycsepp. Molnár Piroska/Giza (aki váratlanul visszatér Magyarországra, testvéréhez, mitán őt hiába hivta mindig magához) mondatára: "Mert mi vagyunk a szép Szkalla lányok",

és azt tervezi, hogy visszaköltöznek ifjúságuk elhagyott, gazzal benőtt színhelyére is, Létára. (mint valaha Csehov 3 nővére Moszkvába...Oda ők is csak sóvárogtak.) S a fénykép, ami fiatalon ábrázolta őket, szépeknek és vidámnak - hiába nincs meg, hiába vitáznak rajta... ki elé is szaladnak ekkora örömmel...

mondja Molnár Piroska-Giza - Pogány Judit-Orbánné mellett ülve - öregen és egyáltalán nem "szép"en. (és egyáltalán nem azt mondja, hogy ők voltak... a szép Szkalla lányok, hanem most is azok...) És ekkor kezdtem el bőgni... szemben velük a nézőtéren...

Mert: ami (egyszer) volt, az VAN! Nem múlhat el!És az is mindegy, kinek, minek örültek ifjan, azon a bizonyos fotón. Az öröm a lényeg. Ami kell, hogy megmaradjon. Ha másképp nem, akkor úgy, hogy kivülről látjuk(láttatjuk) magunkat, 3. személyben mondva el szomorú történetünket, ami már ettől nem is olyan szomorú, sőt jót lehet neveti rajta (rajtunk!) , mint a darab végén elmondott-elmesélt (és nem lejátszott)macskajátékokon...

Igen, ez a lehetséges "megoldás". A van és az öröm. Az életöröm. Mert az élet öröm. Akkor is, ha az életünk bukdácsolásokkal, tévedésekkel van tele. És megcsalatásokkal. Ha elveszitjük a fiatalságunkat, "szépségünket". Ha magányosak vagyunk... de nem! 3 asszony ül előttünk a szinpadon, a maguk sorsával (a 3. a szerény albérlő: "egérke" - Kerekes Éva) és dőlnek a nevetéstől... Mert nevetni csak együtt lehet! magunkon is!Egyedül nevetni se, örülni se... (Sirni lehet egyedül is, sőt)

Mellettem ül a lányom. Neki is tetszik a darab. Bár (még) biztos nem ugyanazért. (a darabban a fiatal generáció is képviselve van, akik elég értetlenek és ridegek, (de főleg Orbánné szemével , értelmezésével látjuk őket is)

Nevessünk! akár magunkon is! És örüljünk az életnek. (akármilyen is) Annak, ami VAN! A jelennek (amibe bőven belefér a múlt is)... és (némi) jövő...

lag döbbentem rá, mikor már másnap skypeon beszéltünk kanadai unokanővéremmel. mert mi vagyunk a Löwinger lányok

most nem is kérdezte meg, mint mindig, hogy milyen 69 évenek lenni, 70-be lépni

születésnapomon - anyámnak

Emlékszem, egyszer mondtad, (bár csak úgy, mellesleg, könnyedén, mosolygósan, mint általában mindent): születésnapokon az anyákat kellene ünnepelni, akik világra hoznak....

69 éve hoztál a világra. Ma van a születésnapom. De tulajdonképpen a születésemnek napjaI voltak. 3 napig tartott. Nem nagyon akarhattam erre a világra jönni. Micsoda világra is születtem! Igazi háborúba, ahol már a születésem, sőt a fogantatásom pillanatában a halálomra szövetkeztek. Ahonnan az apám, a férjed, oda is vetették, a halálnak! Micsoda találkozás is lehetett a tietek, amiből pont az esküvőtök után 9 hónapra megszülethettem...akit, a pár hónapos babát, azon az utolsó tábori lapon úgy üdvözölt, mint "anyáink unokáját"...

Most itt vagyok; "árván" - se nagyanyák, s nincsen apám, se anyám... 70. évembe lépve. A lányom, a te szeretett kisunokád meg már 27 éves. Ő még nem tudja, mit jelenthet anyának lenni. Én is csak 27 éve... Azóta téged is sokkal jobban értelek. Meg is értelek.... És hálás vagyok. Mindenért. Ami az élet. A jóért és a rosszért is. Mert valahol, valahogy az is jó. Mert: élet.

Mostanában egy kicsit tartok attól, hogy ugyanolyan nehezen fogok kimenni ebből a világból, mint amilyen nehezen jöttem bele.. (minden mozgás, változás nálam elég nehézkesen megy amúgy is) És tartok attól is, hogy már el is kezdődött... (de hát tulajdonképpen a születésünk pillanatától elkezdődik... ) De várnak-e , vártok-e majd odaát?

v.ö.lineas.freeblog.hu/archives/2011/11/11/oktber_2/
ÉS:lineas.freeblog.hu/search/l%C3%B6ajlom+voed/

kié ez a kéz?... "kié ez az arc?"

utazom Pestre, zötyögök, szunyokálva még csak a Makó Szeged közti buszon, s hirtelen felriadok, mellettem a kiskofferom, s rajta a kabátujjamban egy

kéz... igen egy kéz, de kié?..teljesen idegen, egészen messze tőlem, nem nem az enyém, az én kezemnek valahol közelebb kellene lenni a törzsemhez, ki érti ezt, kié ez a kéz?- meredek rá mint egy ismeretlen furcsa tárgyra... aztán megmozditom, mégis csak az enyém, és hát persze, nincs másik, ez az sajátom... (még csak el se volt zsibbadva, le se bénult, szerencsére... de, mégse éreztem hozzám tartozónak... őrület.... mintha az Adams Family hátborzongató keze lett volna... azt se birtam nézni, de hogy az én kabátujjamból kandikálna ki valami hasonló...?!!! mert hogy a kabátomról tudtam, hogy az enyém, rögtön... fálálmomban is... csak azt nem hogy az a kéz hogy került bele.., hogy kié ez a kéz...

tulajdonképpen erre az irodalmi eseményre (is) utaztam.... ami a Kié ez az arc c. verskötet bemutatása kapcsán lett meghirdetve: (és csak utól

ag esett le a tantusz, hogy egy pár órával előbb a buszon már átéltem "ugyanezt", csak egy másik "testrészre" vonatkoztatva, mondjuk, tükörbe nézve (bár -tán épp ezért egyre ritkábban teszem), vagy akár fotómra nézve, megfordult egy párszor a fejemben igy is a kérdés: kié ez az arc? (csak akkor mindig tudom, ha fájdalmasan is, hogy az enyém, csak nem érzem, hogy a belsőm (azaz a lényegem ) fejezné ki... de egy kéz nem is lehet a lényegünk, csak (test)részünk...) de mégis... ugyanaz az elidegenedettség, személytelenség, aminek nyomai a verskötetből is kimutatódnak:

vagy ott, Gyukics Gábor verseiben, inkább valami "személyes személytelenség határán egyensúlyozás"- amit épp (hogy stilszerúen fogalmazzak, lányom: )Turi Timea emlitett meg.

Radics Viktória épp a metafizikus jellegüket emelte ki, nagy lelkesedéssel, a megrenditő jellegükre is utalva. (a szokatlanság életünkbe megjelenésével a versekben való megjelenitésével) párhuzamban)

(amikor "hirtelen, egy buszban....")...amikor másnak is érezzük magunkat.... amikor a test van, de nem kötődik a szubjektumhoz, amikor se múlt, se jövő ...csak a jelen, a látszólag eseménytelen "pillanatleirásokban".... ("múltja sincs és jövője sincs" ... jut eszembe Weöres is "Van néha olyan pillanat mely kilóg az időből,. mit kő nem óv, megőrzi ő, bezárva kincses öklét, jövője nincs és multja sincs, ő maga az öröklét". ...)

meg az uton lét... ami akármilyen út lehet, mert nem a külső távolság számit... és azt se lehet tudni, hogy mikor kezdődik és mikor ér véget a vers - mint itt is, most is... mint ahogy születés és halál is együtt jelentkezik (mint a "butó"ban...)

azt hiszem ideje elhallgattatni nekem is ezt a bejegyzést , és a kezemet is, levenni a billentyűzetről... , nyugalomba...

és nem megijedni, ha esetleg újra meg kell kérdezni: kié ez a kéz?... (a személyes is lehet személytelen...)

(és tán csak a személyes időleges... kell néha kivülről látni ömagunkat, olykor megkérdezve: Kié ez az arc?)

múló évek - maradó tekintetek(?)

egyébként is cserélgetni szoktam, folyton cserélgetem őket, mert nem vagyok megelégedve velük, minél újabbak, annál kevésbé, igy előfordul hogy egyenesen óvodáskori képet rakok fel, ami nem hazugság, mert magamról, (ez is én voltam egykor, és valahol belül mégis csak az vagyok most is ... bár már anyukám is hiába kereste azt az aranyos, szelid szőke kislányt...a későbbi éveim keményebb(?) vonásaiban.) tetszelgek hát arégi képeimmel ...

de mivel egy régi tanitványom már gratulált a közelgő szülinapomra,(és nem a 3.-ra:) gondoltam, a 69. szülinapi gratulációt ne már egy 3 éves arc fogadja, feltettem hát egy aktuális, ideit (igaz, még nyáron készült, bloggerina kollegina készítette, akivel összefutottunk, nem önkioldóval hát, hanem társas lényként arra nézve, aki csinálta)...

felraktam hát, és ajándékdszámba illő gondolatokat kaptam hozzá, egy (másik) régi taniványomtól, ami egyből elmosta az éveket....:

"Ez annyira jó kép, és annyira "gondajuli-kép"... Olyan hihetetlen, hogy ugyanez a szempár figyelt engem a katedráról, figyelte a színpados csetlés-botlásaimat, telt meg könnyel a szavalóversenyeken... De szép idők is voltak azok! Tudom, hogy manapság nem divat ilyet mondani, de nekem jó visszagondolni a diákéveimre!"

Hát még nekem milyen jó volt ezt olvasni!- Megint könnybe lábadt a szemem, ( mint azokon a régi szavalóversenyeken...?...)

irni vagy nem irni (blogot)

lehet, hogy már unalmas (olvasni - de számomra, a blog irójának, éppenhogy izgalmas a kérdés:) van-e értelme blogot irni, hol a határ a személyes és megirható, a szubjektiv és objektv közt (mellesleg, már a tudomány is igazolhatja, hogy nincs, semmi se lehet csak objektiv, hogy a szubjektum mindenben benne van, hogy igy működik a világ , egymástól elválaszthatatlanul e 2 aspektusa..., s hogy a világban egész egyszerűen mi is benne vagyunk , és ettől is (tőlünk is) olyan a világ, amilyen, és a szubjektiv megitéléseinkkel ráadásul még közvetlenül is alakithatjuk, ördög falrafestésével, önbeteljesitő jóslatokkal stb...)

épp a szombat délelőtti Irodalmi Úságban lányom beszélt a litera.hu idei netnaplónyertesével, a legjobb netnapló írójával: Szijj Ferenccel, ahol a kérdésére elhangzott a nagyon szemérmes, és szokványos naplót amúgy sose iró győztes szájából, hogy a net ill. webnaplók egyidejűsége lehet zavaró írója számára, illetve rögtöni nyilvánosságra kerülése, szemben a hagyományos magánnaplók azon természetével, hogy azt nem olvassa más, vagy ha igen, legfeljebb évek múlva...többnyire a szerző halála után,

talán kell is az 50 év , amig várnak hányódó kéziratok (levelek, naplók) kiadásával,( igaz, csak azok ilyenfajta irásaival, aki a szépirodalmi műveikkel már bizonyitották , hogy érdemes őket olvasni.... de nem vagyok benne biztos, hogy nem titakoznának, ha tudnák... vagy legalábbis eredetileg biztos nem közlés szándékával irták e magániratokat... bár, ki tudja, akkor nem is irták volna le talán, minek, ha magukban úgyis megvan... (persze, sokszor a leirás új gondolatokat szül, írója számára is meglepőket)

azt is mondta Szijj, hogy a hagyományos magánnaplóba inkább be lehet(ne) irni lesújtó véleményt szomszédokról, kollégákról, politikusokról)

tehát ha nem a nyilvánosságnak írunk (és nem a jelennek?), abban biztos bátrabban lehet irni, birálni... (őszintébbnek lenni?)

(kezdem megérteni a fikció (egy) szerepét (a felszabaditóét); amit pedig eddig nem! talán sokkal nagyobb szabadságot ad a valóság bemutatásához, mintha dokumentumot írva -még ha nem is birálni akar, de - mindenkire, érzékenységére, tekintettel kénytelen lenni az irója...

(például nekem is most a lányomra, aki kifejezetten nem kedveli- enyhén szólva - ha szerepeltetem a blogomban, és lám most is...)

kapcsolatfelvétel

csöng a telefon. a vezetékes. pár perce hivott lányom a mobilon a pesti utcáról, Rádióból jövet, és várhatóan otthonról is hiv, mikor hazaér, a vezetékesről. de máris? olyan vékony , gyönge hangot hallok a kagylóba. De aztán rájövök, hogy nem is a lányom hiv, hanem nagyon rég látott-hallott kolléganőm, akit már hónapok óta nem is láttam a városban, bicikliztem is egy párszor az utcája, háza felé, néztem az ablakait, kapuját, kijön-e, kinéz-e, de nem, rázörögni meg nem akartam, a telefonszámát meg hiába kerestem régi naptárakban... hát most ő hivott, engem, mert azt hallotta valakitől, hogy elköltöztem... mint mondta. Nem is számitott rá, hogy én veszem fel a kagylót, valami idegen hangra számított..., azért is szólt bele olyan bizonytalanul, hiszen tényleg úgy tudta, hogy már nem lakok itt..

aztán beszélgettünk, hosszan, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor én kezdő tanár voltam, ő meg Angliából jött a giminkbe tanitani, és albérletben a szomszédunkban lakott... de jó is volt, fel is ráztam, most is... mondta...és beszélt más, elvesztett régi kapcsolatairól is, hogy nem is tudja mi van egy Németországban élő barátnőjével... és idézte Szent Ágostont, akinek a Vallomásaiban van egy olyan kitétel, hogy nem változik a kapcsolat, akkor se ha a tuloldalon vagyunk... igen, biztos, hogy van, megmarad egy szellemi kapcsolat a szeretteinkkel, akik már -végleg- elköltöztek is (és nem Pestre, hanem) a tuloldara... és nagyon tudnak hiányozni (bár én bármikor el tudok képzelni velük egy beszélgetést, tudom, mit mondanának a kérdéseimre...) ... és milyen érdekes, épp ma irta az egyik unokabátyám emailben, hogy annyira szeretne álmodni (sose szokott), mert akkor talán láthatná az eltávozott szeretteit...)

de azért az élőkkel, mig élnek, kellene ápolni a kapcsolatainkat jobban, én azt hiszem... itt és most... hiszen olyan könnyű az átlépés arra a tuloldalra, amivel már azért mégiscsak nehezebb a kapcsolatfelvétel, ha olykor lehetséges is...

mindenestre elkértem, és beirtam az új noteszembe -mielőtt boldog új évet kivántunk - a telefonszámát....

a garas

tudom, hogy grosznak hivták eredetileg (mint a nagynénikém férjét), és volt egy karikaturakönyvem, aminek a cimlapján ő szerepelt (az akkor még valószerűtlenül hosszúnak tűnő orrával (mert az akkor még sovány arcában) s a rajz alá az irta önironikusan de pörlekedve "fele sem igaz", nekem is eleinte az orra volt a legfeltünőbb benne, ami a legmegjegyezhetőbbé tette, de amiről később -persze - teljesen megfeledkeztem, mint külsőségről, Remek, karakter(sztikus) szinész volt, lett.... tulajdonképpen kezdettől az volt... de igazán Sándor Pál filmjeiben lett feledhetetlen főszereplő, s legfőképp Minarikként a mosodásként, akinek szállóigévé lett mondása: kell egy csapat...de sokszor eszünkbe jut... mert kell egy csapat... kellene...mindig aminek az élén minarikok vannak...

láttam egyszer, civilként,a Fészek klubban. még a 60-as években, egy szilveszterkor,pár lépésre tőlem, szinészbarátaival, hivták valami közös fotóra, de odaszólt egy elég triviális mondattal, hogy jön mindjárt , csak előbb kimegy.... és itt egy olyan főnévi igenevet használt keresetlenül, amit nyilvánosan akkoriban nem igen lehetett hallani. de ő olyan természetesen mondta, hogy még csak nem is lepődtem meg rajta (bár, persze, megjegyeztem)...ez a keresetlen természetesség amúgy is nagyon jellemző volt rá, az alakitásaira is (különösen a Fejes Endre által megalkotott és általa életre keltett figurákban), de a bármikori interjúkban is, nálunk, Makón is, amikor Páger dijat kapott, egyáltalán nem "ünnepeltette" magát, és a legutóbbi, immár utolsó tévéinterjúban, ahol nem is magáról, hanem a szeretetteli Down szindromás unokájáról, Emmáról beszé

lt ugyancsak túláradó szeretettel,

a műsor végén pedig bejászották a nem régiben - töröcsik marival közösen elénekelt - számot

az opera előtt

tegnap az Opera előtt voltam... de csak a képernyőt nézve... mégis ott... nem az Operában ((ahol ünnepelték az alaptörvényt, amit egy "uralkodó" párt hozott létre, semmibevéve azok véleményét, akik most tömegesen tiltakoztak ellene, a demokrácia, a köztársaság, a jog nevében), mintha meg lett volna rendezve, mintha már egy kész, tökéletes (történelmi) filmet néztem volna, a (nem politikus!)szónokok kérdéseire a tömeg egyemberként kórusban válaszolt,(Ne hagyjátok NEM HAGYJUK) a Szózatot együttszavalták a pódiumon álló szinésszel....itt ÉLNED ... kell...

waterloo?!

igen, ez a mai nap, az új év első napja, MAJDNEM EGY WATERLOONAK TŰNT... ahogy az újévi koncert után az évköszöntő tüzijátékot ez a dal festette alá, az ABBÁtól.

A polgármester arca is komorabb v

olt, gondterheltebb és szomorúbb, az új évi koncerten szokásos ünnepi beszéde közben, sőt már megszólalása előtt, feltűnt, mint bármikor, mondhatnám, még sose láttam ilyennek... inkább mosolygósnak, de most - mint ahogy a beszédében ki is tért rá - nem sok oka/okunk lehet/ett rá. Bár a saját háza(házunk) táján neki igazán nincs szégyenkeznivalója. sőt. dehát a "válság" "begyűrűzik", mégis, mindenhova.(azért 20-án fürdőavatás!)

lehet, hogy bemagyarázás, de mintha a (sokszor, sőt most is -az énekes Homonnai Zsolt által -dicsért ) nézők is dermedtebbek, mélábbak, szomorkásabbak lettek volna, mint bármikor...

Túl harsánynak is tűnt az énekespár produkciója, (erőltetett kötelességtudatból is? ettől modorosnak) a nézőtéri nyársatnyelt hangulathoz képest...

csak egy kisfiú szedegette ugyanúgy a koncert végén a szines konfettiket és szerpentineket, mint 2 éve egy másik

mert rá is szóltak a szülei..., hogy majd a végén szedje, miután kimegy a közönség, nehogy összetapossák, csakhogy a tömeg a szines szerpentineket és konfettiket addigra szürkévé, gyűrötté, piszkossá taposta...

A keresett kifejezés:

perspektivaváltás